De egy tekintetben sokkal szerencsésebbnek mondhatom magam mint bárki más.Egész szívemmel és lelkemmel szerettem valakit,és ez nekem bőven elég.

Amikor filmet nézel,egy olyan filmet,ami érdekel,mert hú,ez nagyon izgalmas..DE csak a szádat rágod,már érzed a szádban a véred ízét,de nem bírod abbahagyni,közben hiába látod mi megy a filmben nem érted,hiszen máshol jársz..
Gondolkozol,miért? Miért pont ő(k) kellett hogy átverjen(ek)? Ezt érdemelted tőle/(tőlük)?
Akárhányszor gondolod át ezeket a a kérdéseket,jutsz bármire is...Újra ezen rágódsz..
Semmi máson,napokig,hetekig,hónapokig esetleg még évekig is,már elfelejtesz ŐSZINTÉN nevetni,és a hazug mosolyodtól is könnybelábad a szemed.
Bízol,hogy ez nem veled történik meg és majd rájön,hogy hibázott,akkor te majd örömkönnyekkel megöleled és annyit mondasz semmi baj.
De hiába vársz...Semmi.
Már nem dobnak fel a barátaid,nem bízol senkiben.Nem tudsz örülni az élet apró vagy nagyobb örömeinek.
Feladod,már nem emlékszel az illatára,mosolyára,járására,nevetésére,hangjára.
Még feldereng tán,de fáj,elnyomod...
Na,akkor mondd,hogy csalódtál már a szerelemben,úgy igazán..